Diéta & Fogyás

10 férfi sztár, akik extrém átalakuláson estek át az elmúlt években

4. Gerard Butler

A korábban is komoly izmokkal rendelkező Gerard extrém formába hozta magát a 2006-os 300 című film miatt, amelyben Leonidasz királyt alakította. Figyelt arra, hogy rendszeresen, néhány óránként egyen és minden nap brutális edzéstervet csinált végig, amelyben ötvenesével nyomta a fekvőtámaszokat és emelgette a 60 kilós súlyzókat, többek közt. A filmforgatás után Butler leállt az edzésről és minden izom leolvadt róla. Azóta igyekszik kiegyensúlyozottan táplálkozni és edzeni. Mindazonáltal nem bánja, hogy végigcsinálta:

„Tökjó volt, hogy felvettem a páncélt és a sisakot és egyáltalán nem gondoltam azt, hogy ‘a francba, többet kellett volna edzenem’. Úgy éreztem magam, mint egy oroszlán.”

3. Jake Gyllenhaal

Jake a Mélyütés című 2015-ös drámához összesen 20 kilót szedett fel, hogy hitelesen el tudja játszani a világbajnok bokszolót. Ezért nem kellett megvonnia magától semmilyen táplálékot, inkább arra figyelt, hogy a szénhidrátokat délelőtt, a fehérjéket délután-este vigye be a szervezetébe. Az edzés annál keményebb volt. Kezdetben napi 3 órát bokszolt, kardiózott és erősített, majd két hónap után felemelte az adagot 6 órára. A film rendezője azt is elpletykálta, hogy emiatt ért véget a színész aktuális párkapcsolata Alyssa Miller modellel.

A cikk a következő oldalon folytatódik:

Ez is érdekelhet: