Diéta & Fogyás

10 fogyókúrás tipp, ami tényleg működik!

10 sztár elárulta a tippjeit, hogyan sikerült 5-10 kilótól megszabadulnia önkínzás és brutális módszerek alkalmazása nélkül! Érdemes kipróbálni a tippjeiket, Neked is beválhatnak! Lássuk:

 

10. Ne a tökéletes, hanem a megfelelő diétát keresd

Blake Lively 2014 decemberében adott életet kislányának, ám 2015-ben már forgatták a Zátony című filmet, így hamar le kellett adnia a pluszkilókat. Nem akart lemondani a pizzáról vagy a tésztáról, és a kalóriák számolgatása sem tűnt számára túl vonzó elfoglaltságnak. Inkább kialakított magának egy otthon készített ételekre épülő, fehérjében, zöldségekben, gyümölcsökben, egészséges zsírokban gazdag étrendet. Mindezt edzője, Don Saladino segítségével. Blake nem a tökéletes, hanem a számára megfelelő diétát kereste és meg is találta: az ideje 80%-ában olyat vitt be a szervezetébe, ami jólesett neki, a maradék időben pedig simán evett sajtot, chipset stb.

 

9. Írd le, mit eszel

Carrie Underwood a MyFitnessPal elnevezésű alkalmazásban rögzített minden olyan ételt és italt, amit elfogyasztott. Így folyamatosan ellenőrizni tudta, hogy hány kalóriát vitt be a szervezetébe, és soha nem ette túl magát. „Segített abban, hogy jobb döntéseket hozzak és figyeljek arra, mit rakok a tányéromra.”

8. Inkább két előételt válassz, mint egy főételt

Ha két előételt választasz, ami köztudottan kisebb adag és általában „alakkímélőbb” is, mint egy főétel, kevesebb esélyed lesz a hízásra. Ez egyébként Jennifer Lawrence tippje, aki többek között ennek a módszernek a segítségével hozta formába magát az X-men – Az elsők forgatására.

7. Akkor is legyen terved éhség esetére, ha sokat utazol

Attól még, hogy sokat utazol, nem kell hagynod, hogy az éhség átvegye feletted az uralmat. Mindig legyen terved, mihez nyúlsz, ha korogni kezd a gyomrod. Candace Cameron Bure például előző nap gondolja át a következő nap étkezéseit. Ha tudja, hogy repülni fog, közvetlenül előtte mindenképpen eszik, hogy ne a gépen kínált hizlaló kaját fogyassza el. Edzés utánra pedig mindig van nála egy protein szelet, hogy feltölthesse az energiakészleteit.

A cikk a következő oldalon folytatódik:

Ez is érdekelhet: