Hírek

12 egykori szívtipró színész, akik döbbenetes átváltozáson mentek keresztül az elmúlt években

A ’80-as, ’90-es évek szépfiúi felett bőven elszálltak az évek. Persze senki nem várja el, hogy úgy nézzenek ki, mint karrierjük csúcsán, de vannak köztük olyanok, akik szinte a felismerhetetlenségig lecsúsztak, meghíztak, sőt néhányan úgy néznek ki, mintha megették volna saját magukat. 

Ahogy idősödik az ember, egyre nehezebb harcolni a kilókkal, és a genetikát sem lehet kicselezni, azt azonban ne felejtsük el, hogy ők már megtehetik, hogy stresszmentesen, nyugalomban töltsék az életüket, a legjobb minőségű, egészséges ételeket fogyaszthatják, amit nem ők készítenek maguknak, hanem feltehetően külön szakácsuk van erre a feladatra. Simán kifizethetnének egy személyi edzőt, akivel akár minden nap mozoghatnának…de ők valahogy mégsem szeretnék már meghódítani a női szíveket. A lényeg, hogy boldogok legyenek, és reméljük is, hogy azok, bár némelyikükön látszik, hogy mentálisan sem lehetnek a topon.

Szerinted melyikük változott a legtöbbet?

Gépi festés és glettelés airless csúcstechnológiával. 

Russell Crowe

Az egykori gladiátor ma már egyáltalán nem úgy néz ki, mint a filmben, ugyanis jó sokat hízott. Jelenleg 138 kilót nyom a mérlegen. Szinte össze sem lehet hasonlítani régi Adonisz megjelenésével, mert bizony az évek alatt megpapásodott az 54 éves színész.

Matthew Perry

Az 1994-es “Jóbarátok” című kultusz sorozatban vált híressé, majd népszerűsége egyre csak nőtt, amikor a “Bérgyilkos a szomszédom” című filmben együtt játszhatott Bruce Willis-sel. Matthew idén nyáron tölti be 50. életévét és szerintem mind egyetértünk abban, hogy egykori sármját elvesztette.

Chevy Chase

Nagyon nehéz lenne elképzelni a 80-as 90-es évek komikus filmjeit Chevy Chase nélkül. Azonban a színész fölött is elszállt az idő, mert már 75 éves is elmúlt és szinte felismerhetetlen lett a külseje. Tény, hogy nem várhatjuk el, hogy úgy nézzen ki, mint hajdanán, de ez mégis csak nagy változás nem?

A cikk a következő oldalon folytatódik:

Ez is érdekelhet: