Diéta & Fogyás

Egy kínai család, aki együtt vágott bele az életmódváltásba – 6 hónap alatt hihetetlen változást értek el!

 

Így kezdték.

2017. március 20. és 2017. szeptember 30.

Az út alatt vérrel és verítékkel tartottak ki.

Nem gondolták, hogy egyszer közösen fognak majd futni járni.

 

Segítettek egymásnak amikor kellett.

És nem kis utat tettek meg azért, hogy közel kerüljenek a kitűzött célhoz.

Mindössze 6 hónap alatt ezt el is érték.

10 naponta dokumentálták a változásokat.

És ilyen testet faragtak maguknak az idő alatt.

 

 

Szóval a titkuk egyszerű. Soha ne add fel, küzdj akkor is, amikor már semmi erőt nem érzel magadban, tarts ki a legrosszabb napjaidon is, és az eredmény nem marad el! Ők bebizonyították, hogy bárki képes az életét gyökeresen megváltoztatni, és pozitív irányba terelni, de csak akkor, ha mindent beleadunk. És ez sokkal egyszerűbb, ha vannak mellettünk olyanok, akik motiválnak, akik velünk tartanak az úton.

Ez is érdekelhet: