Hírek

7 dolog, amely elképesztő módon segíti a rákos sejtek szaporodását

 

Dohányzás

Bár szinte mindenki tudja, milyen elemi köze van a rák kialakulásához, a dohányzást nem lehet kihagyni egy hasonló listából, már csak azért sem, mivel igen fontos felhívni a figyelmet a passzív dohányzás káros hatásaira is, melyek még súlyosabbak is lehetnek, mint az, ha valaki a cigaretta, és nem más emberek kilélegzett füstjét szívja be. A rák kialakulásának elősegítése mellett a passzív dohányzás többek között a szívre is ugyanolyan károsan hat, mint az aktív, emellett az érrendszert is képes tönkretenni.

 

Alkohol

Ugyanígy nem lehet kihagyni az alkoholfogyasztást sem, ez ugyanis méreg a sejtek számára, és lényeges mértékben akadályozza regenerációjukat, illetve a káros hatásokkal szembeni védekezőképességüket. Ha semmiképp sem szeretnél lemondani az alkohol kedélyjavító hatásáról, fogyassz vörösbort, mely kis mennyiségben – napi egy deciliter – még jótékony hatással is lehet egészségi állapotodra.

 

Azbeszt

Az azbeszt, mely az Egészségügyi Világszervezet, vagyis a WHO szerint Európában jelenleg is évente 30 ezer halálesettel hozható összefüggésbe, kakukktojásnak számít a listában, ugyanis olyan külső tényező, melyet csak igen nehezen lehet befolyásolni, a tünetek ugyanis gyakran csak évtizedekkel azután jelentkeznek, hogy a mérgező anyag bejutott az emberi szervezetbe, majd ott betokozódott, később elindítva a degeneratív folyamatokat.

 

 

Ez is érdekelhet: