Táplálkozás

Az 5 legjobb szénhidrátforrás a vágyott alak eléréséhez

A fehérjékről már sokszor írtunk, ezért már biztosan nem újdonság, hogy minden étrend alapját a fehérje kell, hogy jelentse, azaz minden étkezés mellé fogyassz fehérjét és ha kiegészítőt is használsz, akkor lehetőleg növényi, teljes értékű, valóban adalék- és vegyszermentes fajtát válassz.

De mi a helyzet a szénhidrátokkal?

A jó forma elérésében szintén rendkívül fontos szerepük van, hisz hízni, zsírosodni elsősorban a szénhidrátoktól fogsz, ugyanakkor energiát adnak, telítettségérzetet okoznak, ha rendesen edzel is, akkor mindenképp figyelned kell a megfelelő mennyiség bevitelére. Bár – szemben a zsírokkal és fehérjékkel – esszenciális szénhidrátok nem léteznek (azaz elviekben akár szénhidrát nélkül is tudnánk élni), mégis a legtöbb ember étkezésének jelentős részét a szénhidrátok teszik ki, és sokan nem is bírják nélkülük. Így tehát még szigorú étrend mellett sem muszáj teljesen kizárnod őket az életedből, de a mennyiség mellett az sem mindegy, hogy milyen típusokat fogyasztasz.

Azt már tudjuk, hogy az elhízásért a szénhidrátok a fő felelősek, a cukrokat, finomított liszteket – azaz a „fehér szénhidrátokat” – ezért kerülnöd kell. Sajnos sokkal több a „rossz” szénhidrát, ráadásul a könnyen, gyorsan elérhető fajták nagy többsége is ilyen (csokik, sütemények, pogácsák, szendvicsek).

De akkor mégis melyek azok, amiket az étrendedbe iktathatsz anélkül, hogy akadályoznák a formásabb alak elérését?

A leggyakoribb válasz a zöldségek, azonban közülük sem mindegyik ajánlott. A krumplit, kukoricát például jobb, ha kerülöd, sőt, még a zöldséghez képest magas cukortartalmú paradicsom sem a legjobb, ha nagyon szigorú az étrend (megj. ettől függetlenül azért nem kell félni tőle,kevesen híznak el a friss paradicsomtól). Ugyanakkor például zöld salátákból, brokkoliból vagy uborkából korlátlan mennyiséget fogyaszthatsz, anélkül, hogy a súlyod miatt kellene aggódnod. Ezekből célszerű minden étkezés mellé fogyasztani, azonban a legtöbben továbbra is igénylik a laktatóbb, több energiát adó szénhidrátokat.

Az alábbiakban öt olyan szénhidrátforrást találsz, melyeket (ha nem is mindet korlátlanul), de biztonsággal fogyaszthatsz, főként ha a rossz, fehér szénhidrátokat váltod ki velük.

5. Bogyós (erdei) gyümölcsök és cseresznye

Bár a gyümölcsfogyasztással vigyázni kell a gyümölcscukor miatt, a bogyós gyümölcsök, mint például a málna, az áfonya, a szeder illetve a cseresznye a leginkább ajánlható gyümölcsfélék. Rosttartalmuk magas, tele vannak antioxidánsokkal, és nagyon alacsony a glikémiás indexük, különösen a cseresznyének. A cseresznye azért is jó megoldás, mert a magok miatt lassabban esszük, ezért nehéz hirtelen sokat enni belőle.

A cikk a következő oldalon folytatódik:

Ez is érdekelhet: