Táplálkozás

Ezért nem esznek a magyarok elég halat

Hogyan szabaduljunk meg a szálkáktól? Egy profi séf elárulta

Áman Attila, a Kapj rá! halfogyasztást népszerűsítő program séfje  el is árulta, hogy miként szabadulnak meg a profik a szálkáktól:

„Az Y-szálkával rendelkező halak esetében – ilyen például a ponty és a csuka is – nagyon egyszerű a feladatunk. A filézett halat magunk elé tesszük és 2-3 milliméteres távolságra bevagdossuk a húst – ezt hívjuk irdalásnak. Érdemes egy hosszú konyhakést használni és lehetőség szerint egyetlen mozdulattal megejteni a vágásokat. Ha jól végezzük a dolgunkat, akkor halljuk a szálkák roppanását a kés alatt. Fontos, hogy csak a bőrig vágjuk a halat, a bőrt még véletlenül se vágjuk át, mert akkor csíkokra esik szét a filé sütéskor illetve főzéskor.” 

Irdalás után még annyi dolgunk van,hogy a halat besózzuk – 1 kg pontyfiléhez 2,5 dkg só ajánlott -, majd legalább két órára a hűtőbe tesszük. A só roncsolja a szálkák szerkezetét, amelyek a sütés illetve főzés során a magas hő hatására teljesen el is tűnnek, így nyugodtan, félelem nélkül fogyaszthatjuk.  

 

 

Te rendszeresen fogyasztasz halat? Inkább az édes vagy a sós vizi halat szereted?

 

 

Ez is érdekelhet: