Diéta & Fogyás

A hatékony fogyás 7 titka

7 alapvetés a fogyásról

4. A mennyiség.

Megeshet, hogy addig eszünk, míg végül azon kapjuk magunkat, hogy már erősen feszít a gyomrunk, hiszen nem figyeltünk a mennyiségre. Egy kutatásban megállapították azt is, hogy teljesen mindegy képesek vagyunk megenni akár háromszor annyi ételt is, amíg a tányérunk ki nem ürült. Szóval fontos odafigyelni, hogy mekkora mennyiséget kanalazunk a tányérunkra, mert a jóllakottság érzése legtöbbször akkor jelentkezik, ha a tányér már üres.

3. A csomagolás.

Sajnos jómagam is sokszor tapasztaltam már egy kis odafigyelés következtében, hogy a diabetikusnak, fittnek, energiaszegénynek kikiáltott élelmiszerek jóval több szénhidrátot és cukrot tartalmaznak, mint szimpla társaik! Érdemes tehát venni a fáradtságot és elolvasni az energia táblázatot a címkék hátoldalán!

 

2. Csak a kardió!?

Az életmódváltás másik fő pillére a rendszeres testedzés. Általában azonban kizárólag a kardió jellegű edzésformákat részesítik előnyben a súlyvesztés szempontjából, aminek következtében a súlyzós edzések szinte teljesen száműzésre kerülnek egy fogyni vágyó edzéséből. Pedig a közhiedelemmel ellentétben a súlyzós edzéstől maximum csak akkor lesz valaki két ajtós szekrény, ha azt szinte minden nap szigorú étrend mellett folytatja. Ráadásul az izomtömeg növelése segíti a zsírégetést, ezért nem szabad kizárólag a mérlegünkre hagyatkoznunk, mivel az izomtömeg nehezebb a zsírnál!

1. „Jutalom falatok”.

Hajlamosak lehetünk egy-egy sikeresen teljesített nap vagy hét, esetleg egy munkahelyi stresszes feladat után büszkén megjutalmazni magunkat. Ezzel azonban pont azt érjük el, amit nagyon nem szeretnénk: visszarakódik az, amitől nagy nehezen megszabadultunk. Ezért is tartom fontosnak azt, hogy ne fogyókúrába gondolkodjuk, hanem teljes életmód váltásba, hiszen akkor az okosan végzett nassolások elkeserítő következményeitől sem kell tartanunk!

Szerző:

Nagy-Kumich Nikolett / Fit életmód blogger, hobbi-szakács, hobbi-crossfittes

 

Ez is érdekelhet: