Hírek

Horváth Laura ezüstérmet nyert a Crossfit világbajnokságon!

 

“Minden versenyen az a célom, hogy nyerjek, ne csak jól érezzem magam. Meg akarom mutatni a világnak és Amerikának, hogy mit tudok” – mondta akkor. Hát megmutatta, méghozzá a verseny első pillanataitól kezdve.

A nemzetközi mezőnyben – különösen Európán kívül – lényegében ismeretlennek számító sportoló mindenki elképedésére a vb első napját rögtön az első helyen zárta, onnantól fogva pedig végig ott tudott maradni az élmezőnyben, és több alkalommal vezetett is a 4 versenynapból és 1 pihenőnapból álló megmérettetés során.

https://instagram.com/p/Bl_bZFnA6iC/?utm_source=ig_embed&utm_campaign=embed_loading_state_control

Teljesítményét látva a szakértők a crossfit következő nagy egyéniségének nevezték Horváthot, aki igazán komolyan csak 5 éve foglalkozik a sportággal, előtte 16 éves koráig falmászó volt.

A vb 12. versenyszámának megnyerésekor pedig azt mondták róla a CBS kommentátorai, hogy a jövő embere megérkezett, és itt is marad.

Teljesen érthető, hogy nagyon sokat várnak tőle, hiszen a világbajnoki cím megszerzése valószínűleg már most is csak egyetlen feladatsor elrontásán múlt, a versenyprogramban szereplő húsz közül. A pénteki versenynap második, gyorsasági súlyemelőgyakorlatokból álló “Clean and Jerk Ladders” versenyszámában Horváth csak a 21. lett a 40 fős mezőnyben, ezt leszámítva viszont mindössze egyszer végzett a nyolcadiknál rosszabb helyen, négy versenyszámot pedig megnyert.

Horváth szó szerint a legutolsó számig nagy csatát vívott az első helyért az uralkodó világbajnokkal, Tia-Clair Toomeyval, illetve legyőzte a korábbi kétszeres Crossfit Games-bajnok izlandi Katrín Tanja Davíðsdóttirt, aki a harmadik helyen végzett.

A 25 éves ausztrál Toomey végül 1254 pontos összeredménnyel lett első, így mindössze 64 ponttal előzte meg a másodikként végző 1190 pontos Horváth Laurát az összetett pontversenyben. Toomey a 2018-as Grossfit Games megnyerésével zsinórban másodszor szerezte meg a sportág világbajnokának kijáró “világ legfittebb embere” címet.

 

Forrás: index.hu

Ez is érdekelhet: