Diéta & Fogyás

Így kezdd a napot, ha fogyni akarsz!

Vízfogyasztás napi szinten – trükközz egy kicsit!

A dehidratáltság tünetei sokkal korábban jelentkeznek, mint azt gondolnád. Amikor szomjas vagy, az már egy súlyosnak számító állapot, a szervezeted vészjelzése, hogy gond van. Gondolj bele, még a levegővételhez is több deciliter vizet használ el a szervezet! A szomjúságérzetet meg kell előzni, vagyis időről időre be kell iktatnod a vízfogyasztást. Nyilvánvalóan nem mindegy, mikor iszol: az a legegészségesebb, ha a nap folyamán egyenletesen elosztod a folyadékbevitelt. 2,5-3 liter víz esetén ez napi ~8 nagyobb, ~10-12 kisebb poharat jelent.

Hogyan lehet ezt egyenletesen elosztani?

Ha 8 órát dolgozol például, akkor óránként kell meginnod egy pohár folyadékot – ezt könnyen rutinná alakíthatod. Ha a poharas megoldás helyett az üveges verzió könnyebb, akkor csíkozz be két, másfél literes ásványvizes palackot. Mindkettőre kerüljön 4-4 csík, amely egyenlő vastagságú sávokra osztja a palackot. A sávok jelölnek egy pohár vizet, 60 percenként ebből kell elfogyasztanod egy „szakasznyit”. A csíkok mindig emlékeztetni fognak, hogy eljött a vízfogyasztás ideje. Ezen felül igyál vizet reggel – még munka előtt – egy nagyobb, és este, zuhanyzás, illetve lefekvés előtt egy-egy kisebb pohárral.

Evés helyett vízfogyasztás?

Nyilván nem szabad étkezést kihagyni, hiszen az egyenletes és egészséges fogyást ez gátolná. Viszont sok esetben, amikor a normál étkezéseken felül is éhes vagy, valójában vizet kívánsz! Igyál meg egy pohárral és figyeld, elmúlik-e a falási késztetés. Valószínűleg el fog! Persze van, amikor az éhségérzet reális – egyes embereknek kevésszer több, míg másoknak sokszor kevesebb étkezés biztosítja a szükséges energiát – az anyagcseretípusuktól függően. Tehát teljesen normális az, hogy vannak, akiknek kell a tízórai és az uzsonna is, ezzel szemben sokan akár két étkezéssel is beérik. Nem egészséges mindenkire ugyanazt ráerőltetni, mert annak hízás és anyagcserezavarok lehetnek a következményei. Az egyéni igények, a szervezet alap-beállítottsága felülírja az éppen aktuális táplálkozási trendeket. Te is mindig ezt vedd figyelembe!

Ahhoz, hogy kialakíts egy egyéni, valóban a te testednek megfelelő étrendet, menj el egy anyagcseretípus-mérésre, ahol megtudhatod, mik azok az ételek, amikre Neked személy szerint szükséged van ahhoz, hogy egészséges étrendet alakíthass ki magadnak és a fogyásod is garantáltan sikeres legyen! Jelentkezz itt az anyagcseretípus-mérésre!

Ez is érdekelhet: