Hírek

A 73 éves Kovács Kati még mindig nagyon jó formában van!

Kovács Kati 70 fölött is remek formában van, de tesz is érte! Nézd meg, hogyan tartja magát formában:

Az énekesnő 70 felett is szuper formában van

A Duna TV műsorában Kovács Kati karrierjének kezdetét is felelevenítették fotókkal, videóbejátszással. Az énekesnő számára az igazi sikert 1965-ben a második Ki mit tud? hozta meg, ő lett az Év hangja. 1966-ban a Táncdalfesztiválon adta elő a Nem leszek a játékszered című dalát, amivel négy díjat is nyert. 1972-ben ismét megnyerte a fesztivált az Add már, uram, az esőt! című dallal, amiről elárulta, hogy a mai napig sokszor kérik tőle vidéki fellépésein. Viccesen megjegyezte, nem csak a közönség, a mezőgazdaság is igényli. Kovács Katira a filmszakma is felfigyelt rá, forgatott Jancsó Miklóssal, Mészáros Mártával vagy Bacsó Péterrel, de színésznőnek soha sem tartotta magát, ennek köszönheti, hogy a legendás művészek is szívesen dolgoztak vele.

Mindig mondtam, hogy én nem vagyok filmszínésznő, én nem tudok játszani. Olyan zseniális színészekkel dogoztam együtt, mint Törőcsik Mari, Latinovits Zoltán, Bujtor István és sorolhatnám még. Mindig segítőkészek voltak. Mindig megkérdezték: most mi vagy, énekesnő vagy színésznő? Azt válaszoltam: ti csodálatosak vagytok, én egy egyszerű énekesnő vagyok és énekesnő is szeretnék maradni. Ilyenkor még kedvesebbek voltak, mert nem voltam rivális – mesélte a műsorban.

 

 

Még nincs vége! LAPOZZ!

A cikk a következő oldalon folytatódik:

Ez is érdekelhet: