Táplálkozás

NE az édességgel jutalmazd a gyereket!

Míg egyes anyukák, apukák teljes tiltólistára teszik a cukorkákat, csokoládékat, tortákat, addig más szülők az édesség megvonásával büntetnek. A véleményem az, hogy egyik megközelítés sem állja meg a helyét.

 

Tiltott gyümölcs

Ha tiltunk valamint, beléphet a„tiltott gyümölcs-effektus” és csak azért is azt szeretné a gyerekünk. Másrészt nem szabad étellel sem jutalmazni, sem büntetni, mert megbélyegzünk így ételeket és egy helytelen „nevelési módszert” követünk. Ne felejtsük el, hogy az édes íz szeretete velünk született, hiszen az anyatej íze is édes. Ezért tanítani kell a gyermeket az édességek megfelelő fogyasztásra!

Fő a mértéktartás!

A hozzátáplálás, bölcsődés-, óvodás-, kisiskoláskor a legmegfelelőbb arra, hogy idejében megtanítsuk a kicsiknek, hogy nem az édességgel kell jól lakni. A tiltás azért sem jó, mert később akkor a zsebpénzéből veszi majd meg a gyerek. A csokoládé, cukorka egyetlen étkezést sem helyettesíthet.

Nem csak az édességeket szokták a gyerekek nassolnivalóként alkalmazni, de a sósak, csokik, nyalókák, cukrok is nagy kedvencek. Mindegyiknél tartsuk be a mértéket, a sósoknál pedig még a sótartalomra is külön figyelemmel kell lennünk! Jó ötlet lehet nassolnivalónak, ha olajos magvakat kínálunk a gyermeknek. Ezek jótékony zsírsavakat tartalmaznak, de ne felejtsük el, hogy sok kalóriát is találhatunk bennünk. A gyerek marka legyen a mérvadó, annyi egy adag, amennyi belefér így a tenyerébe.

Tanácsaim:

A főétkezések után kínálhatjuk a gyerekeket egy-egy édességgel, de ne minden nap!

Tegyük eléjük! Törjük kockákra a csokit és mindenki kapja meg az 1-2 kockányi részét!

Már a vásárlás során érdemes arra odafigyelni, hogy a kisebb kiszerelésű édességet válasszuk!

A cikk a következő oldalon folytatódik:

Ez is érdekelhet: