Napi Fitt

Sikersztori Barbitól!

Barbara vagyok és a Facebook oldalon látott átalakulások alapján úgy döntöttem, ideje az én átalakulásomat is megosztani, hátha valakit én is úgy tudok motiválni, mint az oldalatokon megtalálható hölgyek és urak.

 

A történetem

Gyerekkorom óta súlyproblémákkal küzdök és az a bizonyos utolsó csepp a pohárban akkor jött el, mikor a 70 kilót már felülről súroltam, ez 2014-ben volt.. Úgy éreztem elég! Étrendet váltottam, először szinte nulla tudással, majd elkezdtem olvasni a témában és az étrendem egyre inkább sikerült a saját igényeimhez igazítani. Természetesen voltak mély pontok, amikor a kitartás kicsit alábbhagyott.

Elkezdtem sportolni, futni és nagyon büszke voltam mikor a kezdeti, igen kimerítő 3-4 kilométer helyett könnyedén futottam le a 10 km-ért is. Nagyjából egy éve pedig belépett az életembe a “nagy szerelem”: a súlyzós edzés. Ma már a kettőt ötvözve, kéz a kézben hódolok mindkét sportnak. Nem rég kezdtem bele a ketogén diétába, ami eddig számomra a leginkább működő diétának bizonyult. 15 kilót tudok magam mögött és ahogy a képeken is látszik, némi izom is felkerült az előtte teljesen edzetlen testre.

Lapozz és nézd meg a többi képet Barbi átalakulásáról >>>

 

A cikk a következő oldalon folytatódik:

Ez is érdekelhet: