Voltak hullámvölgyek..

Éreztem Enikőn, hogy az edzések minden pillanatában velem van. Szigorú volt, őszinte és következetes, éreztem, hogy hisz bennem és ez hatalmas erőt adott. Gabival közösen rendszeresen forma ellenőrzést tartottak, figyelték, nézték hogyan alakulok. Maximálisan betartottam minden instrukciójukat az étkezéssel a feladatok elvégzésével kapcsolatosan, mégis voltak hullámvölgyek. Bár völgy kevesebb volt, de az is kellett, hiszen lent lehet igazán nagy lendületet venni ahhoz, hogy a kitűzött csúcsra felérjünk.

Eleinte mondani sem akartam senkinek mire készülünk, ha rákérdeztek próbáltam kitérő választ adni, de nem maradt sokáig titok, hiszen jött a pózolás. Enikő és Gabi elkezdtek erre is megtanítani. Na ez is egy érdekes állomása a versenyfelkészülésnek 🙂 Minden igyekezetem ellenére sutának és idétlennek éreztem magamat eleinte. Sok gyakorlást igényelt, hogy megtanuljam megmutatni magamat a különböző színpadi pozíciókban. Hogy minden izmomat megfeszítve lazának, csajosnak tűnjenek a mozdulatok. Pihenő póz?! a vicces forma, amikor ugyanúgy feszülsz, izommunkát végzel, mégis így hívják. Szinte minden edzés után egy kisebb plusz edzéssel felérő munka volt. És mikor már azt gondoltam egészen jól „megyeget”, akkor jött a verseny cipő… 12 centis sarkakon?! Kezdtem elölről 😀 A lakás összes tükrét használtam, zuhanyzás előtt póz, öltözködés közben póz, az üzletünkben a vitrines szekrény tükröződésében póz… fotó, videó készítése, ezerszer visszanézés, rengeteg internetes videó nézése korábbi versenyekről… Minden szabadidőm maximálisan kitöltve.

Kaptam hideget, meleget is..

És persze megint meg kellett küzdenem a mások intrikáival is. Kaptam ismét hideget, meleget, idézek párat: „Jaaajj ilyen vékony én sosem szeretnék lenni!” „A férjed mit szól hozzá, hogy így lefogytál!?” „Annyira jó nézni ahogy fejlődsz! én is ilyen vállat és hátat szeretnék, mint a tiéd!” „Nekem már most te nyertél!” „Óóó ezt napi 8-10 óra munka mellett nem lehet megcsinálni!” Pedig de! Senki nem dolgozott helyettem, senki nem végezte el a feladataimat helyettem, és soha nem volt bejárónőm.

A versenydiétára kicsit visszakanyarodva… a verseny előtti utolsó hét volt a legnehezebb. Ekkorra már tele voltam izgalommal, várakozással, a diétát sürgettem volna, de a felkészülési időt egyre kevesebbnek éreztem. Az utolsó napokban teljesen szénhidrátmentesen és só mentesen kellett az addig sem egy nagy örömet okozó ennivalókat elfogyasztani és a víz mennyisége is egyre csökkenő adagokkal jelezte, hogy hamarosan eljön a napom. Az a nap, amit egy év, négy hónapja várok, amivel feltehetem a koronát az eddigi eredményeimre, színpadra állhatok.