Diéta & Fogyás

Így jelez a tested a negyedik X felett – 40 felett is boldogan

Minél idősebbek vagyunk, annál alacsonyabbak is! Töpörödünk, ez van!

Nagyjából 3 éves korunkra érjük el a végleges magasságunkat, ami innentől kezdve
általában évről-évre redukálódik! 40 felett ez már jól láthatóvá válik, aztán
egyeseknél kisebb zuhanórepülés következik be! Valaki ennek kifejezetten örül,
mások szomorúak a változás miatt.
Az Arkansas Egyetem Orvosi Tudományok Tanszéke kimutatta, hogy a férfiak akár
2, 5, míg a nők 2 centimétert is összemehetnek 30 és 70 éves koruk között. Aki el
szeretné kerülni az összetöpörödést, annak kálciumban és D-vitaminban gazdag
étrendet javasolnak a tudósok.

Lassul az anyagcserénk.

A következő rossz hír, bár vannak módszerek, melyekkel ez is könnyen
megfékezhető, javítható.
Ha negyven felett ugyanúgy táplálkozunk, mint 20 évesen, akkor idővel jó néhány
kilót szedhetünk magunkra. A helyzet ugyanis az, hogy 40 éves kor felett lassulnak
az anyagcserefolyamatok, ráadásul még az izmok is könnyebben eltűnnek.
Tudták, hogy a nők nagy százaléka 40 felett akár 6 kilót is hízhat, könnyedén?
Ami tehetünk ellene, az a rendszeres testmozgás, méregtelenítés és egészséges
táplálkozás. Sokkal több munka jól kinézni, mint 20 évesen.

Romlik a látásunk és a hallásunk.

Ahogy telnek a kényes évek, szinte hónapról hónapra bekövetkezhet mindenki
rémálma: rosszul lát, nehezen hall.
Bár itt is vannak remek készülékek, megoldások a probléma orvosolására, az ember
szíve kicsit megsajdul, ha először tapasztalja. Jöhet a szemüveg, és ha a nagyot
halló készülék nem is, sűrű hangos beszéd családi körben.
A hallás problémái a dobhártya és a belső fül szerkezetei változásainak
“köszönhető”.

Mindezeket olvasva bár kétségbe eshetünk, jobban tesszük, ha elfogadjuk a
visszafordíthatatlant, megpróbálunk alkalmazkodni hozzá és megpróbálunk
minél jobban odafigyelni egészségünkre!
Ha így teszünk, bátran kijelenthetjük: NEGYVENESNEK LENNI NAGYON IS JÓ!

Ez is érdekelhet: