Diéta & FogyásEdzésTáplálkozás

Felszedtél néhány kilót. Naés? Adunk 5 tippet, hogy visszatalálj a helyes útra

“Felszedtem 10 kilót. És egyszerűen képtelen vagyok abbahagyni az evést!” – Jelentette ki a barátnőm úgy egy héttel ezelőtt. Erre akkor jött rá, amikor készült róla egy igen előnytelen fotó, és ekkor igen erősen realizálódott benne, hogy nagyon letért az útról, amin eddig járt. Szóval szerettem volna neki segíteni, így összeszedtem néhány könnyű módszert, hogy újra visszaszerezze régi kinézetét, amiben jól érezte magát. Talán Te is épp ilyen helyzetben vagy, így neked is segíthet ez a néhány tanács.

 

De talán egy előnytelen fotó kell ahhoz, hogy rájöjjünk, valamit nagyon nem jól csinálunk. Pedig ilyenkor nagyjából lehetetlenségnek érezzük, hogy megszabaduljunk azoktól a plusz kilóktól, de nem az. Ami nagyon fontos, ne egy nap alatt akard leadni azt, amit hetek, vagy akár hónapok alatt szedtél fel!

 

 

Úgy egy évvel ezelőtt én magam is kerültem ebbe a helyzetbe, ugyanúgy láttam magamról egy képet, aminél teljes sokkot kaptam. Egyrészt mert nem sűrűn látom magam hátulról, a képen pedig pont a hátam látszódott. Rajtam is volt legalább ennyi felesleg csípőtájt, a combomon, és persze a hasamon is volt nem kevés. De nem tűnt fel, mert nem sűrűn álltam akkoriban tükör elé. És pontosan az a kép kellett hozzá, hogy felébredjek. Szépen összeszedtem magam, és kis lépésekben sikerült visszatalálnom a régi alakomhoz, sőt, talán még jobban is néztem ki, mint előtte. Ezért tudom biztosra mondani, még ha több kiló is van rajtad, hogy elérhető! De kitartás és elhatározás nélkül nem fog menni. Amíg fejben nem döntötted el, hogy változást akarsz, addig kezdj el megbarátkozni a tükörképeddel. Igen, tudom. Erősnek hangzik. De sajnos tényleg csak így érdemes belekezdeni.

 

 

És most lássuk azokat a módszereket, amiket betartva visszaszerezheted a régi alakodat, vagy még annál is jobbat!

 

 

1. MÁR MA TEGYÉL MEG MINDENT, KEZDJ KIS LÉPÉSEKKEL!

 

Oké. Felszedtél néhány kilót. Nincs ezzel semmi gond. Csak vedd észre! Sajnos én is abba a hibába estem, hogy becsuktam a szemem, direkt nem akartam látni, hogy mennyi kilót sikerült magamra pakolnom. És csak ettem, ettem, nem törődve a következményekkel. De te legyél ennél okosabb, tanulj a hibámból. Tanulj a barátnőm hibájából. Ő neki is felnyílt a szeme, és változást akart. Csak juss el idáig, utána már minden menni fog, amit a fejedbe veszel. Ne azt mond, hogy oké, holnap majd elkezded. Kezd el még ma! Mondjuk ha ezt az olvasmányt épp éjfélkor olvasod, akkor talán várhatsz vele pár órát.. De kezd el!

Elkezdeni nagyon nehéz. Tudom. Átéltem. De ha egyszer elkezdted, onnan már könnyebb lesz. Ha majd végre rászánod magad, hogy lemenj az edzőterembe.. Annál jobb érzés nincsen. Büszke leszel magadra. Legszívesebben mindenkinek szétkürtölnéd. Ez jó dolog! Ez fog a legjobban motiválni, ez fog téged továbbvinni az úton. Ami még nagyon fontos, hogy még ha 25 kiló is van rajtad, ne ennek a leadása lebegjen a szemed előtt. Gondolj arra, hogy mondjuk a következő hónapban leadsz 4-5 kilót. Sokkal jobban motivál, ha látod a fejlődést, és nem azt nézed, mennyi van még hátra. A következő oldalon folytatom.

 

A cikk a következő oldalon folytatódik:

Ez is érdekelhet: