Gondolom már ezerszer olvastatok olyan cikket/történetet, ami arról szól, hogy túlsúlyos voltam, szülés utáni kilókkal küzdöttem… stb. De elhatároztam, hogy lefogyok. Tulajdonképpen az én történetem is hasonló, de azért egy kicsit mégis más.

Bemutatkoznék Nektek: Szüléné Vincze Beáta vagyok, 45 éves, 3 gyerekes családanya, Jászberényben élek, saját vállalkozásunkban/üzletünkben dolgozom.

Az én mesém úgy kezdődik, hogy:

Teltek-múltak az „anyaévek”, a megszokott dolgos hétköznapok és szépen lassan, de sikerült egy kicsit összeszednem magamat …zsírral. Ez nem egy 100+ kilót jelentő súly volt, csak (!) a 167 cm magasságomhoz egy 71-72 kilogramm. De aki nőből van, az tudja, mit is jelent ez. Ott tartottam, hogy szenvedtem magamtól, teher volt az öltözködés, mert a takarás volt a fontos, teher volt a tükörbe nézés, utáltam ruhaneműket vásárolni… a ruhapróbák 90 százaléka azzal végződött, hogy letargiás lettem a látványtól, és azzal büntettem magamat, hogy addig nem veszek másik nadrágot, pulcsit, míg le nem fogyok. Ezt még megfejelte az is, hogy éreztem, nincs rendben valami az egészségemmel, szóval sehogy sem éreztem magamat jól a bőrömben… ez pedig kihatott a hangulatomra, az önbizalmamra és a világhoz való viszonyomra is, persze negatívan. 🙁 Így utólag, őszintén el merem mondani, hogy a családom is szenvedhetett tőlem, a hangulatingadozásaimtól és a gyakori „hisztimtől”.  🙁

Fogyás és a betegségem

2016. nyár végén, több hónapos rosszullétekkel küszködve, kivizsgálások után kiderült, hogy Hashimoto betegségem van, ami azt jelenti, hogy autoimmun pajzsmirigyes vagyok… vagyis sok antitestet termelve, a szervezetem maga ellen fordult, és szépen lassan kinyírom a saját pajzsmirigyemet. Azt ugye tudjátok, hogy „Ő” a felelős szinte minden szervünk működéséért… többek között az anyagcserénkért is. Így világos lett számomra, hogy a helytelen táplálkozás, a „nem mozgás”, és a betegségem együtt a felelősek a rossz kedélyállapotomért és a hízásomért. Első körben persze a szervezetem „normális” működését kellett helyretenni az orvosok és gyógyszerek segítségével, na de jött a kérdés belül: Mi lesz a többivel?! Mi lesz a kilóimmal?! Be kellett látnom, hogy az bizony nem fog magától eltűnni, hiába állították be a hormonszintemet, hiába szedem a szükséges vitaminokat, a háj még ott van! Erősen ragaszkodik hozzám. Jött a felismerés: ha azt szeretném, hogy a lelkem és az önértékelésem is meggyógyuljon akkor keményen oda kell magamat tennem. A férjem, partnerem volt ebben és az Ő ösztönzésére felkerestem a lakóhelyemen a számomra leghitelesebbnek/legszimpatikusabbnak titulált személyi edzőt, Fürdős Enikőt.

2017. január 9. volt a napja, hogy húztam egy vonalat és magam mögött hagytam minden addigi megszokott étkezést és szürke, mozgás nélküli hétköznapot. Enikő étrendjét szigorúan betartva, heti háromszor egy órás súlyzós edzést kezdtem el. Féltem-e? Persze! Nem tudtam mi vár rám, milyen lesz, és kibírom-e. Csak azt tudtam, hogy AKAROM! Frusztrált, hogy nem tudom majd helyesen elvégezni a gyakorlatokat, na és hogy nem fogom bírni a kiképzést, na meg ennyi idősen elkezdeni, szóval… na de aztán egyre nagyobb élvezettel tettem a dolgomat. Úgy éreztem magamat első pár alkalommal az edzőteremben mint Alice csoda országban… minden új volt és számomra ismeretlen. Bevallom feladta a leckét eleinte 12 fekvőtámasz is, 2-3 részletben tudtam megcsinálni. De megcsináltam! Enikő ott állt mellettem a szó minden értelmében. Láttam a szemében hogy hisz bennem, talán eleinte Ő jobban hitt bennem mint én önmagamban. Meg akartam neki felelni és ezzel együtt bizonyítani akartam magamnak és ez vitt előre. A diétát szigorúan betartottam, nem éheztem, sőt eleinte még azt is szoknom kellett, hogy reggelizzek és napi ötször étkezzek… csak azt ettem, és annyit, ami megengedett volt. Egyszóval: ÉLETMÓDOT VÁLTOTTAM! 🙂 Micsoda nagy szavak ezek, ha a más szájából hallod, de hidd el teljesen természetessé válik ez is. 🙂

Bea története a következő oldalon folytatódik.