
A harcsapaprikás a legszuperebb karácsonyi fogás, amit csak el tudok képzelni. Imádom! Idén úgy döntöttem, megpróbálkozom vele, mert eddig mindig csak a mamám készítette el, de idén rajtam a sor 😀 Íme, a recept:
Harcsapaprikás túrós csuszával recept
Hozzávalók:
- 40 dkg harcsafilé (kb 4 szelet)
- só
- bors
- pirospaprika
- liszt az elősütéshez és a habaráshoz
- 1 paprika
- 1 paradicsom
- 1 fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 7 dl tejföl
- 50 dkg túró
- 30 dkg házi kockatészta
- 20 dkg füstölt szalonna
- Kocka tészta
ELKÉSZÍTÉS
A halat daraboljuk fel, alaposan sózzuk be és forgassuk bele lisztbe. A szalonnát vágjuk apró kockákra, süssük meg, majd a pörcöket szedjük ki belőle.
A halat ebben a szalonnazsírban süsük meg hirtelen. Ezután vegyük ki a harcsadarabokat és tegyük félre őket.
A szalonnazsírt öntsük át egy nagyobb lábasba. A felaprított vöröshagymát dinszteljük meg benne, majd szórjunk rá kevés pirospaprikát. Ezután öntsük fel kevés vízzel, adjuk hozzá a szeletekre vágott paradicsomot, a paprikát és a gerezd fokhagymát, tegyük bele a harcsadarabokat, szórjuk meg borssal. Nagyjából 20-25 perc alatt főzzük készre.
Vegyük ki a halszeleteket a paprikásból, hogy a habarást hozzá tudjuk keverni. 5 dl tejfölhöz tegyünk két evőkanálnyi lisztet, és keverjük csomómentesre. Ezután a harcsát tegyük vissza és főzzük fel így az egészet.
A kockatésztát sós vízben főzzük puhára. Amikor kész, szűrjük le, keverjük össze a 2 dl tejföllel és a túróval, kevés sóval.
Szórjuk rá a szalonna pörcöt, amit félretettünk és tálaljuk a harcsapaprikással.
Sztrapacskával is készítheted, na annak nincs párja! ?
Kellemes készülődés és sütés-főzést kívánunk!
Receptforrás: receptneked.hu