Diéta & Fogyás

7 tipp a változókori pluszkilók ellen

Változókorú diétta

A változókor mindig új kihívások elé helyezi a nőket, a legnagyobb mumus egyértelműen a plusz kilók felvándorlása, főleg deréktájékra. De a jó hír, hogy ezektől egyáltalán nem kell megijedni. Egyrészről ez egy teljesen természetes folyamat, másrészről viszont abszolút tehetünk ellene! A klimax gyakorlatilag egy hormonális változás, amely elsősorban az ösztrogén nevű hormon termelődésének a csökkenésével jár együtt. A kor előrehaladtával azonban kevesebb kalóriát is égetünk el azzal együtt, hogy az anyagcserénk is lassul. Ezen felül természetes, hogy alapvetően kevesebb kalóriát égetünk el, kisebb intenzitásúak a sportolások és az életmód is megváltozik.

Változókorban általában az alma típusú elhízás jellemző, ami a has köré lerakódott zsírt jelenti. Ez rizikófaktora többek között a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek és a cukorbetegség kialakulásának is.

A változókor idején átlagosan 200 kalóriával csökken a nők napi energiaigénye. Ez kb. egy zsemle és egy pohár narancslé energiatartalma, de vajon elég-e, ha egyszerűen csak ennyivel kevesebbet eszünk egy nap?

 

A mennyiség csökkentése mellett arra is nagy figyelmet kell fordítanunk, hogy milyen ételeket részesítsünk előnyben életünk ezen szakaszában.

 

Az alapvető étrend a kiegyensúlyozott és változatos táplálkozás, de mit is jelent ez a gyakorlatban?

  1. Ha eddig még nem tettük, most itt az ideje, hogy étrendünkben lecseréljük, vagy legalább is csökkentsük a fehérlisztből készült termékeket. Keressük a teljes kiőrlésű, rozs-, rozsos kenyereket, péksüteményeket, válasszunk durumtésztát. Vegyük fel az étrendünkbe a zabot, akár a zabpelyhet reggelire zabkásának vagy a zablisztet főzésre, sütésre. Nemcsak sokféleképpen elkészíthető, de nagyon jó rostforrás is.

 

  1. A napi ötszöri zöldség- és gyümölcsfogyasztás fontosságával ma már szinte mindenki tisztában van. Magas vitamin- és ásványianyag-tartalmuk nélkülözhetetlen az egészségünkhöz, rosttartalmuk jóllakottságérzetet biztosít. Nagyobb részük energiatartalma is alacsony, ami szintén segíthet az ideális testsúly megtartásában.

A cikk a következő oldalon folytatódik:

Ez is érdekelhet: