A képen nagyjából az 5. képen láthatjuk az optimális testtartást. A fül, váll, csípő és boka egy vonalban van. Ebben az esetben nem csak szépen, elegánsan nézünk ki, de rekeszizom, medencefenék is párhuzamos pozícióban van, ami ebben az esetben még kevésbé lényeges, de terhelés alatt már kritikus tényező. A cél tehát az lenne, hogy e kettő terület párhuzamossága az elemelés és lendítés teljes idején megmaradjon, ebben az esetben a helyes légzéssel virtuális súlyemelő övet képzünk a gerinc köré. Ami azonban az esetek többségében történik, az sajnos egy teljesen másik eset.

Lendítés felső pontja

A tanulók többsége ebben a pozícióban zárja a lendítést, tehát erősen túlzásba viszi a csípő extenziót, lásd 1-es kép. A lendítés felső részén azonban az oktatónak az 5-ös képet kellene látnia, annyi megjegyzéssel, hogy a karok előre mutatnak, a bell a karok meghosszabbítása.

Lendítés alsó pontja

A tanulók többsége az alsó ponton a 2-es képhez hasonló lumbális hyperextenziót mutat be, ami ugyan szemből megfelel az instrukciónak ( széles mellkas), ugyanakkor erősen megterheli a lumbális szakaszt, hiszen a medencefenék és rekeszizom ebben az esetben már közel sem parallel. Itt nem csak arról van szó, hogy az energia átadása nem optimális. Hanem arról, hogy egy amúgy alacsony kockázati tényezővel bíró gyakorlatból sikerült egy kockázatos gyakorlatot kreálni.

A legnagyobb gond azonban, hogy az alsó és felső pont a helytelenül kivitelezett lendítés esetén állandó mozgásban tartja a lumbális szakaszt, míg ennek a szakasznak a swing esetén teljes egészében mozdulatlannak, de a természetes görbületet megtartva mozdulatlannak kell maradnia.

A korrekciók kimerítik ennek az írásnak a lehetőségeit, talán egyszer erről is írok majd.

Forrás: peterlakatos.hu