Egy az eredetileg cukorbetegség kezelésére megalkotott gyógyszerről, a semaglutidról derült ki, hogy nagyon hatékonyan segíti a fogyást. Állítólag heti egy injekcióval 16 hónap alatt a testsúly 15 százalékát is megszabadít.
A gyógyszer a szervezet inzulintermelését serkenti, még a cukorbetegség kezelésére is csak néhány éve használják, de úgy néz ki, hogy egyéb területeken is elkezdik használni. Először 2017-ben igazolták, hogy a Leeds Egyetem tudósai, hogy a semiglutid igen hatékony a krónikus elhízás kezelésében, csökkenti a testzsírt és elnyomja az étel iránti sóvárást.
A gyógyszer harmadik fázisban lévő klinikai tesztje lenyűgöző eredményeket hozott, ha csak a fogyást nézzük. A New England Journal of Medicine nevű szaklapban publikált kutatás szerint, átlagosan 14,9 százalékkal csökkent a testsúlya azoknak, akik hetente egy injekcióztak magukba 2,4 milligrammot a semiglutidból. A harmaduknál több mint húszszázalékos csökkenést mértek, míg a placebót kapó kontrollcsoportnál csak 2,4 százalékos volt a fogyás. A kísérletben közel kétezer elhízott vett részt tizenhat különböző országból, és 68 héten át kellett használniuk a gyógyszert.
A remek fogyási eredmények minden korábban tesztelt gyógyszer adatainál jobbat mutattak, az eddig legjobbnak tartott phenterminnél csak 7,5 százalékos volt az átlagos a fogyás, és csak rövid ideig alkalmazható, így Robert F. Kushner, a Northwestern University orvosi iskolájának kutatója a New York Timesnak már egyenesen sorsfordítóként értékelte a semiglutidot az elhízás kezelésében. Kushner azt is mondta, hogy az elhízottaknál csökkent az energiabevitel, mert a gyógyszer az agyra gyakorolt direkt és indirekt hatásaival étvágycsökkentést idézett előtt.
A hurráhangulatot némileg lehűthetik a szerrel járó mellékhatások, mint a székrekedés, hányinger, hasmenés, amelyek a páciensek háromnegyedénél jelentkeztek, és az eredményeket az is torzíthatja valamelyest, hogy a kutatásban részt vevő elhízottak életmódot is váltottak, nem csak injekciót kaptak. Bár a kutatástól független tudósok is azt mondták, hogy kezdetnek jó a semiglutid, de több kritika is elhangzott. A Tufts Egyetem két kutatója, Julie Ingelfinger és Clifford Rosen kifogásolta, hogy jobbára csak fehérek kaptak a gyógyszerból, miközben az Egyesült Államok lakosságának 40 százaléka nem az, és szerintünk a hosszú távú hatásosságot sem vizsgálták meg.
Na de mennyibe kerül? Lapozz!
A cikk a következő oldalon folytatódik: