Diéta & Fogyás

Így jelez a tested a negyedik X felett – 40 felett is boldogan

Félünk, mert öregszünk. Ez teljesen normális! A pszichológusok szerint ez a félelem az emberi érzelmek egyik leggyakoribb előfordulási formája, ezért mindenképpen
beszélni kell róla.


Elsősorban meg kell érteni, hogy az öregedés az élet egyik legtermészetesebb
velejárója és ugyanúgy, ahogy az előnye, úgy a hátránya is jelen van nap, mint nap.
Változunk, mely változások különböző mértékben érinthetnek bennünket attól
függően, hogy milyen az életmódunk és mennyit teszünk az egészségünkért.
Na, de mik azok a változások, melyekkel az emberek nagy százaléka szembesül?
Sorra vettük a legapróbb dolgoktól egészen a legmeghatározóbb jelenségekig:

A haj ritkulásnak indul.

Ez a jelenség leginkább a férfiakat érinti, és van, akinek még előnye is lehet ez a
fajta változás. A nők már annyira nem értékelik, hiszen a nőiesség egyik alappillére a
hajkorona, mely idővel bizony ritkul, vagy kezelhetetlenné válik.
Talán, egyetlen előnye van, hiszen ahogy a haj, úgy a testünket borító szőrzet is
kopik, kevésbé sűrű, mely könnyítő körülmény lehet, de vajmi kevés vígasz.
Ha kevesebbszer vesszük elő a hajszárítót és heti rendszerességgel használunk
hajtípusunknak megfelelő hajpakolást, valamelyest lassíthatjuk a folyamatot.

Könnyebb lesz „jó zsarunak” lenni szülőként.

Mivel ennyi idősen már bőséggel van élettapasztalatunk, talán a gyerekekkel való
kapcsolatunk és gördülékenyebb. Könnyebben megküzdünk a nehézségekkel,
kihívásokkal. Ebben a korban már van egzisztencia, elért célok, melyeket
könnyebben adhatunk át a fiatal generációnak, és talán kevesebb kérdés merül fel
őket illetően. Nyugodtabban és engedékenyebbek vagyunk, mert ismerjük az élet
mindkét oldalát.

Sűrűbben fordul elő étel intolerancia.

Vannak, akik már gyermekkorban sem tudnak megemészteni bizonyos termékeket,
míg másoknál korral jár ez a fajta nehezítő körülmény. Az viszont biztos, hogy 40
éves kor felett kevesebb intenzitással és hatékonysággal működik szervezetünk,
kevesebb dolgot szív fel, emészt meg, alakít át és épít be.
Ez lehet laktóz érzékenység, glutén és cukor problémák. A jó hír viszont az, hogy
napjainkban ezeket az intoleranciákat már számtalan termékkel kordában tudjuk
tartani.

Egy kellemes változás! Kevésbé lesz érzékeny a fogunk! Tudta?

Ha fiatalabb korunkban érzékenyek voltak a fogaink, jó hír lehet, hogy ez a probléma
nagy valószínűséggel megszűnhet mire a negyvenhez érünk.
Nem minden esetben, de a számok ezt mutatják. Mert hát bizony erre vonatkozóan
is számtalan felmérés létezik. A fogunkban található dentin mennyisége ugyanis az
évek előre haladtával egyre nő, amely így csökkenti a fogak érzékenységét.
ez az egyszerű magyarázat!

A cikk a következő oldalon folytatódik:

Ez is érdekelhet: